Az „Alföld Spa” gyógyító vizei

Az „Alföld Spa” gyógyító vizei

Hazai termális vizeink elsősorban az Alföld peremén, tehát a Magyar Masszívum lesüllyedt és összetöredezett sziklatömbjének szélein, valamint az ország testén keresztülhúzódó középhegység átlós és hosszanti törésvonalai mentén fakadnak. Az átlagos hőáram értéke a Pannon medencében (90-100 mW/m2) lényegesen magasabb, mint a medencét övező hegységeké, s ez a termálvizek hasznosítása szempontjából a kedvező az Alföldön is, főként annak déli részén. Az olaj és gáz kutatófúrások nyomán leltek hévizekre e tájon. 1927-ben Szegeden és ugyanebben az évben Hajdúszoboszlón Pávai Vajna Ferenc geológus sikeres fúrásai nyomán hévizek fakadtak. 1953–ban Hódmezővásárhelyen ezer méterről tört fel a 45 fokos termálvíz, mellyel egy év multán a medencét töltötték. Makón 1956 júniusában 993 m mélyből 41 fokos alkáli- hidrogén-karbonátos ásványvíz tört fel, a víz mellett a marosi gyógyiszap is gyógyító erővel bír. 1958-ban Gyulán is sikerre vezetett a kútfúrás, és még ebben az évben Szentesen is termálvíz tört fel a kórház részére fúrt kútból. 1960–as években Kiskunmajsán és 1977-től Kecskeméten is a felszínre tört a termálvíz. Ma a régióban 36 fürdőtelepülésen 44 fürdőben 62 kút és szolgálja a fürdőzést és gyógyítást. Az Európai Unió Képzési Mintaterületek kialakítását szolgáló projektjén belül „Gyógyvíz-turisztikai és rurális turisztikai mintaterület” létrehozására törekszünk.




Sanus per aqua! – Csodatevő termálvizek a Dél-Alföldön